Below is the Hungarian version of Part 4. For the English version, please click here.
Suhaili ágyúja pontosan délben dördült el (2018 július 1) és Puffin a rajtvonal Északi oldalán, a GGR mezőny első negyedében szelte át a rajtvonalat. Az év- és napszakhoz igazodó kánikula ellenére is nagy létszámú szurkoló jött ki a rajthoz a rendfenntartó motorosoknak sok tennivalót okozva.
My last photo before the start
Az érdeklődők búcsúztató buzdítása nyilván mindnyájunknak jól esett, a motorosok hullámait, illetve a vitorlások szél árnyékolását azonban szívesen nélkülöztük volna a gyenge Délies fuvallatban.
Az elmúlt 2 hét hajszájától teljesen kimerülten integetve, búcsú puszit dobva köszöntem el a kísérő motorosok egyikében ülő feleségemtől, fáradt fásultságomban nem is érzékelve a legközelebbi viszontlátás kétségeit.
This schooner had a lot of fans onboard, but her sails gave me a big lull at the start
GGR Start with fleet
Pár óra után a GGR mezőny magára maradt és viszonylag gyorsan szét nyílt. Legfeltűnőbb Philippe kilövése volt, a többi Rustlert is maga mögött hagyva, hamarosan eltűnt a horizontról.
A hírhedt Vizcaya öböl a nyár derekához illő békés arcát mutatta, többnyire széltelen, olaj sima víztükörrel…
Puffin at the start
GGR’s original routing
Célom a Portugál Passzátok mielőbbi elérése volt, amely az Ibériai félsziget sajátos EK-ENY-i szele április és október között, de ahhoz előbb a Fekete-tenger méretű Vizcaya öbölből kellett kikeveredni.
A gyorsabb és könnyebb hajók, a francia versenyzők esetében a helyismeret (szelek, áramlások) előnye hamar megmutatkozott és Puffin a másik Tradewind társaságában (Sagarmatha , Kevin hajója) hátra maradt.
Eleinte őrültem a lassú, eseménytelen menetnek abban bízva, hogy ez alkalmat ad arra, hogy végre kialudjam magam és kipihenten megtanuljam az eddig meg kipróbálatlan kommunikációs eszközök kezelését.
Sajnos ez csalfa reménynek bizonyult, mert a Windpilot szélkormány további megbízhatatlansága folyamatos kézi kormányzásra kényszerített. Nemhogy alvásra, de navigálásra, rádiózásra, sőt gyakran evésre is alig jutott idő.
The galley was barely used due to constant manual steering
Pemmican kept me alive while I was glued to the steering wheel
A barométer és a hőmérő felső, a Puffin sebességének alsó értékei az állandó kézi kormányzással párosulva egyre jobban nyomasztottak. A mezőnyből egyedülállóan (utólag már biztosan tudom) magamra maradtam, teljesen elszigetelten a külvilágtól.
A szélkormány felülvizsgálata eleinte eszembe sem jutott, hiszen azt, Péter- a Windpilot tervezője és gyártója- a rajt előtt csak néhány nappal szervizelte. Később kimerültségem okán nem gondoltam arra, hogy ő is hibázhatott.
Peter made the Windpilot super sensitive by extending the pendulum arm, reducing the friction of control lines by this shortcut
Julius 7.-én végre kiaraszolva a Vizcaya- öbölből, olyan lavórba kerültünk, hogy a tengeri vitorlás korszakomban először, minden vitorlát leengedve néhány órás alvásba menekültem.
A tartósan magas légnyomás gyenge 6-10 csomós E-ENY-i szelével lassan araszoltam Délnek- a portugál parttal párhuzamosan -részben bizakodva a várható Portugál Passzátban, részben keresve a világítótornyok útbaigazítását. A nappali gyakran borult égbolt ugyanis nehezítette a csillagaszati navigációt.
A partközeli lopakodás azonban csaknem zátonyra futtatott a Burlings-eknél. Ez a Lisszabontól Északra, a parttól 10-12 km távolságra lévő lakatlan szigetcsoport korábban aktív hajó temető volt, amelyen most, magam is korszerűtlen navigációs eszközökkel felszerelten, egyáltalán nem csodálkozom.
A legnagyobb szigeten- Berlenga Grande- éjszaka ugyan jól látható világítótorony van, de körülötte elszórt kivilágítatlan apró szigetecskék-sziklák jelentősen meggyorsították a pulzusomat.
Utoljára 1996-ban Portoból Lisszabon felé vitorláztam erre, de akkor tucatnyi legénységgel, korszerű GPS-szel és részletes térképekkel a Hungária 1100 fedélzetén. A Hong Kong Challenge-ben versenyeztünk akkor és a szakasz pikantériája az volt, hogy a helyi, portugál verseny hajó futott zátonyra, igaz nem itt, hanem kissé Délebbre a Lisszaboni öböl bejáratánál.
Nos, ezúttal egyedül, GPS és részletes térkép nélkül okosabb lett volna, ha távolabb maradok a parttól, de szerencsémre már pirkadt mire a kivilágítatlan szigetecskék/sziklak közelébe értem.
Shooting the sun during downwind sailing
My favorite sextant
Gibraltár szélessége körül már kifújtabb , többnyire Északias volt a szél és, hogy a hátszeles menetet az állandóan rakoncátlankodó szélkormány számára könnyebbé tegyem, bevetettem – a rajt előtti utolsó pillanatban kapott titkos fegyveremet- az Elvstrom Blue Water Runner-t.
A GGR versenykiírása engedélyezte a betekerhető orrvitorla csörlőket, márpedig a Blue Water Runner két egymáshoz illesztett orrvitorla volt, középen betekerhetően, így könnyen kezelhető hátszél vitorlaként használható. Mivel a hagyományos spinnakerhez nem engedélyezték (szerintem felelőtlenül) sock (zokni) használatát, (enélkül a spi szóló kezelését veszélyesnek ítéltem), ezért már a felkészülés kezdetén gondoltam azonos méretű orrvitorlák „wing to wing” használatára a passzát szelekben.
Első Földkerülésem alkalmával, ahol szintén csak szél kormányom volt, nagyon bevált a dupla orrmerevítőkre húzott két, azonos méretű orrvitorla, mindegyik spinnaker rúddal kitámasztva (nagyvitorla nélkül) egyensúlyban tartva a hajót, nagyban könnyítette a szélkormány munkáját.
A Puffinnak azonban csak a stay sail orrmerevítője volt dupla, igy New Yorkból Southamptonba érve kapora jött a helyi Elvstrom vitorla készítő szponzor ajánlata az Elvstrom Blue Water Runner-re. Ő is, hozzám hasonlóan orrvitorlának és nem spinnakernek minősítette ezt a vitorlát, ezért a Puffin rudazatát felmérve és, hogy az Elvstrom könnyű, high tech vitorla betekerője ne legyen ellentmondásban verseny kiírással, azt hagyományos és nehéz rozsdamentes anyagokból rendelte meg.
A dupla, középen betekerhető orrvitorla azonban csak a versenyrajt előtti napon érkezett meg Sable d’Olonneba, igy még a felhúzására sem kerülhetett sor.
Finally got some decent wind after leaving the Bay of Biscay
Mondani se kell, hogy izgalommal vártam a pillanatot, hogy az Elvstrom vitorlát kibontsam, hiszen ettől reméltem, hogy a Puffin nagy vitorláját lehúzva, a dupla, szimmetrikus orrvitorlák egyensúlyának köszönhetően végre megszabadulhatok az állandó kézi kormányzástól.
Nos, a vitorla debütálása kitűnően sikerült, végre magára hagyhattam a szélkormány, de boldogságom tiszavirág életűnek bizonyult.
Az erősödő szélben, amikor csökkenteni akartam a vitorla felületet, a roller (betekerő) felső forgószeme, a Blue Runner felső sarkával együtt- pontatlan méretezésnek köszönhetően- elakadt a betekert Genuaban. Puffin kis híján saját vitorlájába rohant, de izgalmas és kimerítő birkózás árán sikerült azt a fedélzetre cibálni.
A versenyrendezőség – az esedékes heti beszámolómból a storyt megismerve a Blue Runner további használatát azonnal megtiltotta, mondanom se kell teljesen feleslegesen.
Julius 14.-én (2 héttel a rajt után) pillantottam meg Lanzarote szigetet jólesően konfirmálva számításaimat. A folyamatos kézi kormányzás azonban annyira kimerített, hogy éjjel a sziget ENY-i sarkához érve „heave to”-ba (irányított sodródás) tettem Puffint, magamat pedig fekhelyemre, hogy egy kicsit szundítsak.
Puffin sailing downwind while I am stuck at the wheel
Julius 15.-én délelőtt értem a GGR első ellenőrzési pontját, ahol persze fásult fáradságom ellenére is örömmel üdvözöltem Don-ékat és kívánságuk szerint pózoltam kameráiknak.
Búcsúnkat számukra a RIB- jükbe (gumi motorcsónak) dobott dög nehéz Blue Runner-rel , míg magamnak a Hobarti viszontlátás kétségeivel nehezítettem meg.
A szél viszont 25 csomósra erősödött és úgy tűnt, hogy örökre a kormányhoz ragaszt, miközben Fuerteventura Keleti partjai mellett száguldoztam.
Lanzarotte checkpoint (Photo: Christophe FAVREAU)Másnap megdöbbenve vettem észre, hogy a szélkormány alsó kormány tengelye mind lejjebb csúszik, kifelé a pendulum cső hüvelyéből, mialatt az EK-i passzát 35 csomósra erősödött ehhez illeszkedő hullámzással nehezítve az eddig sem zavartalan haladásomat.
19 nappal a rajt után, a szinte folyamatos kézi kormányzásnak köszönhető kimerültség, a rendszertelen táplálkozás, a folyamatos kialvatlanság, és a rádió kapcsolat teljes hiánya megtette a hatását és pszichésen bedobtam a törölközőt. A verseny szabályoknak megfelelően a verseny rendezőségen keresztül megrendeletem a Monitort, az új szélkormányt, tudomásul véve, hogy ezzel a Chichester osztályba (egy megállós) kerülök.
Lanzarotte checkpoint (Photo: Christophe FAVREAU)
Helyzetemet a Gondviselő is válságosnak ítélhette, mert végre sikerült kapcsolatba kerülöm Németh Tibivel, aki nemcsak a magyar rádióamatőr engedélyemet segített meghosszabbítani, de vállalta, hogy folyamatos kapcsolatot tart majd velem a verseny során. Sajnos a rajt előtti hektikus időszak alatt nem tudtunk összejönni, most viszont a francia rádióamatőröknek köszönhetően Tibi a nyomomra bukkant.
Időben jött az anyanyelvi biztatás, és persze, hogy végre valakinek elpanaszolhattam bajaimat. A teljes rádió kapcsolat hiányában eddig időjárás jelentés, s mi több a pontos idő ismerete nélkül hajóztam, s most meglepve tapasztaltam, hogy Wempe kronométerem már 37 másodperc késésben volt. A Zöld-foki szigetek felé hajózva, és ott az új szélkormány átvételére alkalmas kikötőt keresve ez jól időzített segítség volt.
Minor issues on the wheel adaptor were the clumsy clamp levers which were unwanted line catchers (head sail or spi sheets in the cockpit), and had the tendency to chafe the control lines of the main unit.
The real troublemaker in the Windpilot unit was its wheel drum (wheel adaptor)
WEMPE sponsored me with both the chronometer and barometer
Emergency anchorage at Cape Verde Islands
Julius 23.-án hajnali 3-kor – minden tartalék energiámat felemésztő cirkálás után -dobtam horgonyt Ilha de Sao Vincente sziget ENY-i sarkában fekvő védett öbölben, a Mindelo Marina előtti horgonyzóhelyen.
A Monitor szélkormány átvételi helyeként megjelölt Marina kb. 500 méterre volt előttem, de én most semmi másra csak alvásra vágytam….
